Fény

Szervezetünk alapvető szükséglete a megfelelő mennyiségű természetes fény. Ez befolyásolja egészségünket, „belső ritmusunkat” és munkavégzésünk hatékonyságát is. Az épületekbe bejutó természetes fény, illetve a mesterséges megvilágítás olyan kombinációjának kialakítása a cél, mely szemünk megerőltetésé nélkül biztosítja a megfelelő látási viszonyokat és szervezetünk fény igényét. Természetesen, a megvilágítást az adott térben végzett tevékenységhez kell igazítani. Így például különböző dokumentumok olvasásához 500-300 lux megvilágítás erősség szükséges, míg a képernyő előtt végzett feladatokhoz alacsonyabb 300 lux is elegendő. A fénynek nagy jelentősége van az emberek ún. biológiai belső órája, a „cirkadián ritmus” esetében is, mely fiziológiai funkciókat szinkronizál 24 órás ciklusban. Annak érdekében, hogy ezt a belső ritmust fenntartsuk, elengedhetetlen a fény és a sötétség megfelelő arányának megteremtése. Ennek hiányában, gyakoribb a fáradtság, valamint az alvás- és emésztési zavarok, továbbá más súlyos megbetegedések is kialakulhatnak, hiszen a természetes fényerősség és színspektrumtól való gyakori eltérés a hormonháztartás felborulását is eredményezheti. A WELL minősítés a megfelelő megvilágítás biztosításával az egyes felületekről a fény visszaverődését is igyekszik megakadályozni. Így, fontos szerepet kap a belső terekben a megfelelő anyagválasztás esetében azok fényelnyelő képessége is. Erre különösképp figyelni kell, a monitorokkal felszerelt iroda terekben, hiszen ilyenkor a matt felületekkel segíthetjük szemünk alkalmazkodását az alapvetően is eltérő erősségű képernyő és a környezet fényeihez.

WELL Kanapé webinárium és szakcikk a témában:

Koncentrációs nehézségek, ingerlékenység, alvászavar, felborult hormonháztartás vagy jetlag érzés nehezíti meg a napjait? Számos tünet, ami a belső biológiai ritmusunk felborulásának következménye lehet. Biológiai óránk elhangolódását a nem megfelelő beltéri megvilágítás is okozhatja. Szemünk a látáson kívül közvetett módon a cirkadián ritmusunk pontos működéséért is felelős. Ez volt a témája a WELL Kanapé webinárium sorozat őszi harmadik alkalmának.

Cikkek és események a témában:

Megőrülök a fényektől!

[:hu]Ki ne lett volna olyan, akár új építésű, fancy irodában, ahol majd megbolondult attól, hogy folyton a szemébe/monitorjára süt a nap és átkozottul melege van?[:]

Tovább