E-autózás Magyarországon

e-autóinitial  E-autózás Magyarországon

Az elektromos autók világa izgalmas terület Energiaügynökségünknek. Sok egyéb terület mellett az elektromos autózás aktuális helyzetének, Magyarországi sajátosságainak feltérképezését is célul tűztük ki. Ahhoz, hogy erről pontos képet kapjunk, néhány hétre kibéreltünk egy kizárólag elektromos hajtású Nissan Leaf-et. Miért pont Leaf? Meddig jutottunk? Hogy boldogultunk vele? Megtudhatod élménybeszámolónkból.

Miért Leaf?

Ha e-autókról beszélünk, akkor két változat jöhet szóba: tisztán elektromos hajtású autó vagy hibrid. A hibridek között létezik sima és plug-in hibrid, mindkettő esetében a tisztán az elektromotorral megtehető távolság csupán 20-25km, ami nevetségesen alacsony a Leaf 160-180km-es hatótávolságához képest. Az e-autóknál a magyar körülmények között hosszabb távon a ritka töltőhálózat miatt hiányzó biztonságérzetet viszont megadja a benzinmotor alacsony kombinált fogyasztással.

 Így kiválasztottuk a 3-4 munkatársnak, vagy akár egy 3 gyerekes családnak is kitűnő méretű autót, ami ideális körülmények között 160 km körüli távolságot tud egy töltéssel megtenni. Nem utolsó szempont, hogy létezik már belőle „alighasznált“ is a kereskedőknél, legalábbis külföldön. Az autót 2013-ban kicsit feltuningolták, így hatékonyabb lett az akkumlátor és lejtőn vagy lassításkor motorfékkel egész jól visszatölt.

Meddig bírja? – avagy a töltés lehetőségei

Az első napokban barátkoztunk és le nem vettük a szemünket a töltöttséget mutató kijelzőről. Vajon meddig bírja még? A töltés a parkolóházakban egész kalandos, a Mammutban például nem stimmelt a töltőoszlop a kocsiban lévő vezetékkel, de az üzemeltető készségesen hozott egy átalakító kábelt a töltéshez, az áramért egyelőre nem kell fizetni. Ingyenes parkolás a parkolócédula érvényesítése után lehetséges, az érvényesítő helyet ugyanígy meg kellett külön keresnünk, de sikerült. Mindkét épületben van 2-2 e-autó parkolónak kialakított hely, ahol töltés nélkül is lehet ingyen parkolni, ám hétvégén általában normál autók foglalják el ezeket a helyeket, ezt valószínű egyelőre senki sem ellenőrzi.

A töltőoszlopok között vannak gyors- és normál töltők. Budapesten 3 gyorstöltő üzemel, ezek 20-30 perc alatt töltik fel az autót 90-100%-ra. Ugyanúgy működnek, mint egy benzinkút, a vezetéket a benzinkutas/kezelő dugja be az autóba, ő indítja és állítja le a töltést, ami egyenlőre ingyen van. A töltőoszlopoknál egyszerre két autó tölthető egy időben, néha foglalt volt mindkettő pl. az Istenhegyi úti töltőállomáson.

Esetünkben, és valószínűleg sokaknál az otthoni töltés jön még szóba, ami az autó szériafelszereléséhez tartozó töltőkábellel lehetséges. A 6 méteres 220V-os aljzatba dugható töltőkábellel kb. 8-10 órát vesz igénybe a teljes feltöltés (10 Amperrel), az extraként kb. 200.000Ft-os áron vásárolható 6,6 kW-os töltővel pedig 4 óra alatt tölthető fel. Az akkumulátor a gyártó szerint 95%-ban újrahasznosítható.

 Az első probléma egy vidéki tárgyalás szervezése során merült fel, ugyanis Szekszárdra például egyáltalán nem lehetséges az autóval megszervezni egy 2 órás tárgyalást, ha még aznap vissza is akarunk érni. Sem útközben, sem kis kerülővel nem lehetséges töltőállomást találni, a normál konnektoros töltés – ha ezt a kedves ügyféllel még le is egyeztetjük előre- pedig legalább 5-6 órát venne igénybe a teljes töltöttségig.

Érdekes kérdés ilyen esetben a töltés ellentételezése is, hiszen senkitől nem elvárható, hogy ingyen biztosítsa a töltéshez szükséges áramot az autómba, de mi alapján fizessünk? Esetleg egy fogyasztásmérővel a kesztyűtartóban ez legalább nagyjából becsülhető lehet és nyugodtabb szívvel kér az ember üzletfelektől is ilyen segítséget.

Úton- útfélen

Az autó nagyon könnyen vezethető, 3-4 felnőtt vagy 3 gyerek + 2 felnőtt számára kényelmes akár hosszabb távon is. Ami nagyon szokatlan, hogy álló helyzetben semmilyen hangja nincs a motornak, menet közben is csak a menetszél zaja észrevehető. Tolatáshoz ezért sípolást építettek bele, és tolatókamera segít a parkolásnál. A gyalogosok reakciója vicces, tényleg szinte hangtalanul lopakodik, így többször sikerült ráijesztenünk néhány gyanútlan járókelőre.

A városi közlekedéshez, akár még környékbeli kirándulásokhoz ideális, dugóban egyáltalán nincs fogyasztása, ha nem használ az ember ész nélkül légkondit. Az autó minden fogyasztást részletesen szemléltet a kijelzőn, így sokkal tudatosabban használható minden eszköz az autóban. Ügyes vezetéssel rengeteg energia megtakarítható. Az autó a tudatos vezetési stílusra „jutalomfenyőfákkal“ motiválja a sofőrt, ezeket lehet gyűjteni egy-egy út során.

Ár-érték arány

Összegezve, az ár-érték arány még mindig nehezen értékelhető, hiszen a normál autós életvitelhez képest egy Magyarországon egyenlőre kizárólag városi-elővárosi közlekedésre használható autót vásárolhatunk meg 4-5 millió Ft-os áron néhány ezer kilométeres használt autóként, ami a hazai autó kínálatot figyelembe véve azért magas ár. Ezt a feladatot viszont egy normál benzines vagy dízel autóval összehasonlítva töredékáron végzi el, hiszen jelenleg a nyilvános töltőállomásokon ingyen tankolhatunk, a benzines/dízel autóknál felmerülő éves szervizköltséget is megspóroljuk. Ráadásul csendes és tiszta autózás-élményt kapunk, kipufogás nélkül.

Az autó egyetlen gyenge pontja az akkumulátor lehet, ennek állapotáról vásárlás előtt egy állapotfelmérést készíttethetünk a márkaszervizben, ennek ára 18000Ft (Nissan szerviz esetén). Az új generációs Leaf akkumulátora már cellánként cserélhető, ha esetleg egy-egy cella zárlatos lenne, nem kell az egész akkut újravásárolnunk akár 1millió Ft feletti áron. Erre a problémára Nyugat-Európában az akku-lízing konstrukciót ajánlják, ahol az akkumulátor cserélhető marad, hisz a lízingcég a lízingdíj ellenében mindig köteles megfelelő állapotú akkumulátort biztosítani az autóhoz.

Kormányzati tervek

A Jedlik Ányos terv alapján (jelenleg csak tervként, határidők nélkül) számos kedvezményben részesülnének az elektromos autók (esetleg a plug-in hibridek is, de ez is bizonytalan): zöldrendszámot kapnának, használhatnák a buszsávot, parkolási kedvezmények és a vásárláskor ÁFA kedvezmény is felmerült lehetőségként.

Töltőállomások irodaházakban?

A kormány tervei szerint ösztönöznék a parkolóházakat és irodaházakat elektromos töltőállomások kiépítésére, amely mindenképp elősegítené az ilyen típusú autók terjedését, ezáltal a belvárosban a levegőtisztaság védelmét. Az ingatlantulajdonos/üzemeltető szempontjából is érdekes új extra szolgáltatásként jelenhet meg az e-autó töltő és parkolóhelyek kínálata a bérlők felé.

 

 

További cikkek

voucher program

Energetikai voucher program indult

Jó hírünk van, azon kis- és középvállalatok számára, akik energetikai fejlesztésekben gondolkodnak, de eddig még nem léptek kellő szakértelem és/vagy támogatás hiánya miatt. Most 1-3

Tovább »