A WELL a munkaerőpiacon a vállalatok csodafegyvere lehet

Október 17-én a MOM Sportban rendezik meg az első magyarországi WELL Building konferenciát a HuGBC és Az Év Irodája közös szervezésében. „A WELL Magyarországon – Ne csak szép, de jó is legyen!” c. előadást Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója fogja prezentálni, akivel  a WELL térhódításának okairól és hazai jelenlétéről beszélgettünk.

– Már régóta hatékonyan alkalmazzák a zöld minősítő rendszereket, amelyek közül kiemelkedik a BREEAM és a LEED. Miért volt szükség a WELL rendszerre is, amely nemrég került be az ingatlanfejlesztési piac vérkeringésébe? Milyen más szempontokat vizsgál, amelyekkel az eddigi rendszerek nem foglalkoztak?

– A WELL kiegészíti a főként az épületek kivitelezésére, anyaghasználatára és részben üzemeltetésére fókuszáló zöld minősítő rendszereket. Itt kerültek először fókuszba az ember – mint épülethasználó – egészségének és jóllétének szempontjai. Nagyon fontos, hogy egy újonnan épülő irodaház rendelkezzen zöld minősítéssel, hiszen az ingatlanokat fenntarthatóan, energiahatékony megoldásokkal, a lehető legkevésbé környezetkárosító módon kell építeni.

Az EU-ban bevezetésre kerülő KNE előírások is egyre inkább biztosítják az épületek fenntarthatóságát, míg az irodaházak dolgozóinak a WELL holisztikus szemlélete eredményezhet egészséges, hatékony munkakörnyezetet. Hozzátehetjük még, hogy a magyarországi, nagy számú WELL minősítéssel induló irodaházi fejlesztést az is motiválja, hogy ez a bérlők számára a munkaerőpiacon jól kommunikálható előny.

– Bár a WELL még viszonylag „fiatal” rendszernek számít, máris számos finomhangoláson ment keresztül. Milyen irányokba fejlesztik a rendszert?

– A WELL v2 2018-as bevezetése a kezdeti tapasztalatok alapján egy „rugalmasabb, átláthatóbb, logikusabb” rendszer kidolgozását jelentette. Sok európai szabvánnyal, előírással bővült a lehetőségek köre, amivel a követelmények teljesíthetők és alátámaszthatók. Kiemelhető a zaj vagy a felhasznált anyagok külön területként kezelése, és hangsúlyosabbá vált a közösség szerepe a dolgozói jóllét megteremtésében.

– Milyen eredményekkel büszkélkedhet a WELL? Milyen tapasztalatokat említhetünk?

– Nemzetközi szinten óriási növekedésről beszélhetünk néhány év alatt a regisztrált projektek számát tekintve, hiszen jelenleg 58 országban 3782 folyamatban lévő és minősített projektnél tartunk. A magyarországi tapasztalatokat a HuGBC keretében a hazai WELL minősítéssel foglalkozó szakemberekkel összegezzük, biztosítva a hazai fejlesztők és bérlők teljes körű tájékoztatását a WELL munkaterek és épületek számának növelése érdekében. A nemcsak szép, de egészséges, jóllétet biztosító munkakörnyezet létrehozása mindannyiunk érdeke, ezzel mindenki nyer!

Az Office XPO első napján kerül megrendezésre a WELL Building konferencia az idén 10 éves Az Év Irodája és a szintén 10 éves HuGBC közös szervezésében, hiszen ma már a nagybetűs munkavállaló az első. Ne hagyjátok ki!

A teljes cikk: http://www.realista.hu/ingatlanpiac/a-well-a-munkaerpiacon-a-vllalatok-csodafegyvere-lehet/136725

[:]

További cikkek

WELL workshop

WELL in Budapest

Időpont: 2024. április 16. Helyszín: Academia Offices The event is designed to support the WELL community including WELL APs, WELL Faculty and consultants, as well

Tovább »