A Dodge Data Analytics, a LEED minősítés anyaszervezetének számító USGBC-vel együttműködve közzétette a 2021-es World Green Building Trends felmérés eredményeit. Ebből kiderül, hogy a zöld épületek előnyben részesítése mögött sokféle társadalmi, pénzügyi motiváció húzódik meg mind befektetői, mind szakértői oldalról.
A felmérésében 1200 iparági szakértő (mérnökök, építészek, kivitelezők) ill. ingatlan tulajdonosok, befektetők véleményét tudták összegyűjteni a világ minden tájáról.
A főbb megállapításokat alább olvashatjuk:
I. A zöld épületek továbbra is fókuszban vannak, ráadásul a releváns projektek száma erősen növekvő trendet mutat. A megkérdezettek 28%-a állította, hogy zöld stratégiákat alkalmaznak a projektjeik több mint 60%-ban, míg 2024-ig már a résztvevők 42%-a tervezi ugyanezt.
II. A felmérés kitér a zöld épületek esetében elérhető megtakarításokra is. Azt találták, hogy egy újépítésű zöld épület átlagosan 10.5%-kal alacsonyabb költséggel üzemeltethető az első 12 hónapban, míg 5 év távlatában ez már átlagosan 16.9%. (Itt természetesen a hasonló célú konvencionális épület a viszonyítási bázis.) Hagyományos épületek „zöld módon való” felújítása esetében még nagyobb megtakarítás érhető el.
III. Az, hogy miért választják a zöldet természetesen eltérő a tulajdonosi/befektetői kör ill. a megálmodók/kivitelezők esetében. Az 5 legfontosabb szempont, amiért az érdekeltek a zöld épületeket részesítik előnyben:
-
- A finanszírozó oldal számára nem meglepő módon az alacsonyabb működési költség és „right thing to do” a legfőbb hajtóerők (utóbbi jelentése: a ”helyes cselekedet”, ezt a gyakorlatban értelmezhetjük fenntarthatósági, PR, ESG szempontnak).
- Az alkotók (tervezők, mérnökök, kivitelezők) számára elsődlegesen a releváns ügyféligények, ill. a környezetvédelmi előírások a fő motivációk. Nekik ugyancsak fontos a „right thing to do” szemlélet, a 3. legfőbb ösztönző ugyanis ez lett.
A legjellemzőbb 5 motiváló szempontot alább láthatjuk a két csoportra.
|
Tulajdonos/befektető |
Tervezők/Mérnökök/Kivitelezők |
1. |
Alacsonyabb üzemeltetési költség |
Ügyféligény |
2. |
„Right thing to do” |
Környezetvédelmi szabályok |
3. |
Egészségesebb épület |
„Right thing to do” |
4. |
Belső vállalati vállalás |
Egészségesebb épület |
5. |
Környezetvédelmi szabályok |
Alacsonyabb üzemeltetési költség |
IV. A felmérés kitért az épületek fenntarthatóságára is, ahol az azt javító stratégiákat vették górcső alá. Ebből egyértelműen kiderült, hogy a megkérdezettek többsége elkötelezett e fenntarthatóságra való törekvés mellett, és ezt elsődlegesen ún. ”net zero/net positive” épületekkel ill. a beépített CO2 (embodied carbon) csökkentésével kívánják elérni.
V. Sajnos a közelmúltban mindennapjainkat meghatározó COVID-19 pandémia is bekerült a felmérés témái közé. Ennek kapcsán látszik, hogy az iparág is elkezdett alkalmazkodni a kialakult helyzethez azzal, hogy az épülethasználók egészsége prioritássá vált sok fejlesztés esetében. Például a válaszadók 53%-a elmondása szerint ennek tükrében választott HVAC rendszert. De ezen túl hangsúlyosabbá vált a belső levegőminőség és a távolságtartást lehetővé tevő belső térkialakítás is.
Összességében úgy gondolom, hogy a felmérés eredményei összhangban vannak a várakozásainkkal, ill. a mindennapjainkban tapasztaltakkal. Természetesen van hova javulni a helyzetnek, de öröm látni, hogy egyre több érintett illeszti be a munkájába, stratégiájába, terveibe a fenntarthatóság különböző aspektusait az építőiparban is. A LEED ill. WELL zöld és egészséges épületminősítések különösen díjazzák az erre irányuló megoldásokat, így azoknak, akik ilyen épületek, irodák, szállodák építését tervezik, érdemes ezekben a nemzetközileg elismert tanúsításokban is gondolkodnia.
Esztergály Levente LEED GA
Források:
https://www.usgbc.org/articles/green-building-top-priority-among-industry-professionals
[:]