Víz

Mivel szerveztünk 60%-a vízből áll, egészségünk megőrzése érdekében a tiszta ivóvíz biztosítása elengedhetetlen. Orvosi kutatások alapján, már 2%-os dehidratáltság is kimutatható a kognitív teljesítő képességünkben.

Az emberi testben a víz nempcsak az egyes sejtek alkotóelemeként van jelen, hanem hozzájárul az anyagcsere folyamatokhoz és a megfelelő testi hőmérséklet szabályozásához is. Így összesen napi 2,7-3,7 l vízre van szüksége szervezetünknek, mely segíti a víz visszapótlását. Ennek hiánya koncentráció-zavart, alacsonyabb teljesítőképességet okoz.

Azonban, még napjainkban is jelentős közegészségügyi problémát jelent a víz szennyezettsége, mely ipari folyamatokból származó anyagokhoz vagy akár természetből eredő mikróbákhoz is köthető. A víz kezelő és -elosztó rendszerek mindamellett, hogy főleg klórral és klór származékokkal segítenek a tiszta ivóvíz előállításában, egyúttal olyan melléktermékek kialakulását idézik elő, melyek károsak lehetnek az emberi egészségre. Sajnos a palackos víz fogyasztása sem problémamentes, főleg a tárolásából adódó minőségromlásból és a palackok környezeti hatásából adódóan. Fontos megemlíteni, hogy az ivóvizekre felhasználástól függetlenül azonos minőségi szabályok vonatkoznak annak ellenére, hogy a különböző használati módok különböző védelmi szintet igényelnének. A WELL célja ennek az erőforrás felhasználási többletnek a megszüntetése, az erőforrások megőrzése, miközben az emberi egészségre való tekintettel, a különböző rendeltetésű felhasználások esetében igyekszik megfelelő minőségű vizet biztosítani. A minősítés keretében szükséges egy felmérést készíteni, mely széleskörben elemzi az épülethez tartozó vízforrásokat. Ezután már beüzemelhetőek az eltérő igényszintekhez igazodó szűrőberendezések, továbbá a későbbiekben elvégzett rendszeres tesztelések is segítik hosszútávon a vízminőség megőrzését, az egészséges, tiszta ivóvízhez való hozzáférést.

WELL Kanapé webinárium és szakcikk a témában:

„A túléléshez vízre van szükségünk. A kiteljesedéshez jó minőségű ivóvizet kell fogyasztanunk.” A második előadás a hálózati ivóvízben rejlő kockázatokat járta körül vízkémiai és épületgépészeti oldalról. Mit tehet az épület tulajdonosa vagy üzemeltetője, hogy a csapból egészséges víz folyjon?

Cikkek és események a témában: