Fenntartható építőipar az élhetőbb városok érdekében – WGBC Éves jelentés 2018/2019

A World Green Building Council nagy hangsúlyt fektet arra, hogy valóban fenntarthatóvá alakuljon át az épített környezetünk. A nemrég megjelent éves jelentésükben a nemzetközi GBC hálózattal közösen az építőipar és az épületek hatását térképezték fel, a fenntarthatóság mindenen területén. Ez alapján került meghatározásra a Stratégia 2020-22, mely az ENSZ Fenntartható Fejlődés Célokkal teljes összhangban áll. Ezen belül három fő területen lettek célok megfogalmazva:

  1. Akció az éghajlatváltozás ellen,
  2. Egészség és jóllét,
  3. Erőforrások és körforgásos szemléletmód.

A megfogalmazott célok eléréséhez  az alábbiakban ismertetett globális és lokális projektek indultak.

Klíma akció – lépések az éghajlatváltozás ellen

A globális felmelegedés megfékezését a WGBC egy forradalmi akciótervvel kívánja megvalósítani. Ennek keretén belül két komoly cél került megfogalmazásra:

  • 2030-ra az összes új épület üzemeltetése során nulla széndioxid kibocsátású legyen,
  • 2050-re az új és a meglévő épületek, létesítmény felújítások és infrastruktúrák mind nulla széndioxid kibocsátásúak legyenek, s a meglévő épületállomány érje el a közel nulla szintet.

Ezekhez járul hozzá a WGBC által indított Advancing Net Zero projekt is, melyen belül a legjobb közel nulla gyakorlatok kerülnek bemutatásra. A kitűzött célok elérését szolgálja a 2019-ben megjelent Bringing embodied carbon upfront jelentés is, mely az építőipar teljes ellátásláncán hívja fel a figyelmet az együttműködés kulcsfontosságára, a kibocsátások csökkentéséért.

Elindult az Európai Klímaszövetség és a BPIE (Buildings Performance Institute Europe) összefogásában a BUILD UPON2. A projekt célja a közel nulla széndioxid kibocsátáshoz szükséges épület felújítások megvalósítása. A kezdeményezés 8 GBC, köztük a HuGBC, továbbá városi önkormányzatok és az ipar összefogásán alapszik, akik közösen segítenek a felújítások környezeti, gazdasági és társadalmi hatásainak felmérésében, és az épületállomány- dekarbonizációs stratégiák kialakításában. A projekt nemzeti szintű tanácsadói csoportjába az MN6 Energiaügynökség is meghívást kapott.

A fenntarthatóság gazdasági vonatkozásait is vizsgálták. A cél  olyan zöld lakáshitel konstrukciók kidolgozása, melyek az egyes nemzeti szintű építőipari szolgáltatási-láncokban támogatják a környezetvédelmi célok elérését.

Sikereket ért el a Cities Climate Action Project Dél-Amerikában, ahol a helyi GBC szervezetekkel együtt számos ország, város, civil szervezet és  ipari szereplő fogott össze  az energiahatékonyság és a közel nulla szén-dioxid kibocsátás eléréséért.

Cél az egészséges épített környezet

A zöld és egészséges épület minősítések  nagy segítséget nyújtanak az egészséges belső és külső környezet megteremtésére. Így egyre nő a piaci kereslet irántuk, hiszen nemcsak az emberi környezetre, de az egészségre is pozitív hatásuk van. Erre hívja fel a figyelmet a Better Places for People tanulmány útmutatója is.

A légszennyezés csökkentését célzó irányelvek előmozdítása érdekében kampány indult: Plant a sensor elnevezéssel. Ennek keretében a légszennyezés valós adatait tartalmazó adatbázis van kialakulóban. Ezzel párhuzamosan pedig a tagszervezetek világszerte 1000-nél is több levegő szennyezettség szintet mérő érzékelőt üzemelnek be, az Föld napja 50. évfordulójának alkalmából.

A Közel-kelet és Észak-Afrika régiójában új WGBC vezette projekt indult. Cél az itt lévő országok épületállományának fenntartható újjáépítése és az ezt segítő stratégiák kidolgozása, az Arab világban élők támogatása.

Erőforrások és a körforgásos gazdaság

Az építőiparban már nem járható út a felhasznált anyagok rövidtávú használata.  A lehető legtovább használatban kell tartani az anyagokat és erőforrásokat, maximalizálni az újrahasznosítást. A WGBC célja,  hogy az építőiparba átültesse a körforgásos gazdaság szemléletmódját. Ennek keretében pedig a WGBC támogatását elvezi az első regionális keretrendszer a Level(s), mely jelentéstételi lehetőséget biztosít az épületek teljes életciklusának teljesítményéről. A WGBC célja ennek a nemzeti szintű elterjesztése Európában.

[:]

További cikkek

Flottaokosan

Elektromos autó és ami mögötte van

A Flottaokosan és a PARKL rendezvénye egy megkerülhetetlen kérdéskörrel, a töltési infrastruktúra kihívásaival foglalkozott. A Graphisoft Parkban lezajlott eseményen, szakértő előadók igyekeztek ezt a témát

Tovább »