Hogy lehet kihozni a legtöbbet egy meglévő iroda megvilágításából?

Az előző cikkben megnéztük, hogy mely alapkövetelményeknek kell mindenképpen megfelelni egy korábban épült irodának, ha a WELL szabvány szerint szeretné minősíteni magát. A vizsgálatot azzal folytatjuk, hogy mik azok a – Light Concept-hez tartozó- úgynevezett optimalizációk, amikkel tovább javíthatjuk a bennünket körülvevő fényviszonyokat.

feny2_1

  1. Csökkentsük a tükröződést!

Fontos, hogy az ablakokhoz közel (4,5 m) elhelyezkedő számítógépek monitorjának síkját el lehessen forgatni a zavaró tükröződések elkerülése végett. Továbbá a munkaállomásokat érdemes úgy elhelyezni, hogy ne közvetlenül felettük legyenek a mennyezeti lámpák, vagy ha igen, akkor fényterelővel legyenek felszerelve.

  1. Színminőség

Általában kevés szó esik arról- pedig a komfort érzetünk és a megfelelő munkahelyi produktivitásunk miatt is fontos-, hogy az alkalmazott fényforrásoknak jó legyen a színvisszaadó képessége. Ezt tudományosan is számon lehet kérni, erre szolgál a Color Rendering Index. A húsos pultokban például szándékosan alkalmaznak olyan fényt, aminek a színvisszaadó képessége nagyon alacsony, és erősen pirosas, rózsaszínes megvilágítást kölcsönöz az ily módon mindig frissnek tűnő portékának. Na de ki szeretne egy húsos pultban ülni egész nap?

feny2_2

  1. Még több fényt!

Nyilvánvaló, hogy minél világosabb egy belső tér, annál jobban érezzük benne magunkat, hiszen lételemünk a fény. Érdemes olyan felületeket választani, amiknek a fényvisszaverési értéke minél magasabb. A WELL a falakra, mennyezetekre és a bútorzatra is magas LRV (Light Reflectance Value) értékeket állapít meg, részesítsük tehát előnyben a világos színeket.

  1. Automata árnyékolás és dimmelés

Olyan árnyékolókra gondolunk itt, amik a napsugárzás mértékének függvényében húzódnak le és fel. Ezek egy komplett épületautomatizálási rendszer részét is képezhetik, de ahol nincs ilyen rendszer, ott kiépíthetők egyesével is.

feny2_3Minden 0,55 m2-nél nagyobb ablakot automata redőnnyel/rolettával stb kell felszerelni. A világítási rendszert szintén úgy kell kialakítani, hogy dimmeljen, vagyis vegyen vissza a fényerejéből a napsugárzás intenzitásának növekedésekor. Az éppen nem használt helyiségekben kapcsolódjon le a világítás, vagy legfeljebb 20 százalékos fényerővel működjön.

Mint láthatjuk, ezek a követelmények már igényelhetnek kisebb átalakításokat és beruházást, de a jótékony hatás biztos nem marad el.

A cikksorozat következő részében azokat a követelményeket vesszük sorra, amik erősen függnek az épület meglévő adottságaitól és utólag többnyire nehéz rajtuk változtatni. Akik viszont most terveztetnek új irodát vagy költözés előtt állnak, azoknak garantáltan hasznos segítséget fog nyújtani.

Vértesy Móni
energetikai szakértő
MN6 Energiaügynökség

 

 

[:en]

Az előző cikkben megnéztük, hogy mely alapkövetelményeknek kell mindenképpen megfelelni egy korábban épült irodának, ha a WELL szabvány szerint szeretné minősíteni magát. A vizsgálatot azzal folytatjuk, hogy mik azok a – Light Concept-hez tartozó- úgynevezett optimalizációk, amikkel tovább javíthatjuk a bennünket körülvevő fényviszonyokat.

feny2_1

  1. Csökkentsük a tükröződést!

Fontos, hogy az ablakokhoz közel (4,5 m) elhelyezkedő számítógépek monitorjának síkját el lehessen forgatni a zavaró tükröződések elkerülése végett. Továbbá a munkaállomásokat érdemes úgy elhelyezni, hogy ne közvetlenül felettük legyenek a mennyezeti lámpák, vagy ha igen, akkor fényterelővel legyenek felszerelve.

  1. Színminőség

Általában kevés szó esik arról- pedig a komfort érzetünk és a megfelelő munkahelyi produktivitásunk miatt is fontos-, hogy az alkalmazott fényforrásoknak jó legyen a színvisszaadó képessége. Ezt tudományosan is számon lehet kérni, erre szolgál a Color Rendering Index. A húsos pultokban például szándékosan alkalmaznak olyan fényt, aminek a színvisszaadó képessége nagyon alacsony, és erősen pirosas, rózsaszínes megvilágítást kölcsönöz az ily módon mindig frissnek tűnő portékának. Na de ki szeretne egy húsos pultban ülni egész nap?feny2_2

  1. Még több fényt!

Nyilvánvaló, hogy minél világosabb egy belső tér, annál jobban érezzük benne magunkat, hiszen lételemünk a fény. Érdemes olyan felületeket választani, amiknek a fényvisszaverési értéke minél magasabb. A WELL a falakra, mennyezetekre és a bútorzatra is magas LRV (Light Reflectance Value) értékeket állapít meg, részesítsük tehát előnyben a világos színeket.

  1. Automata árnyékolás és dimmelés

Olyan árnyékolókra gondolunk itt, amik a napsugárzás mértékének függvényében húzódnak le és fel. Ezek egy komplett épületautomatizálási rendszer részét is képezhetik, de ahol nincs ilyen rendszer, ott kiépíthetők egyesével is.

feny2_3Minden 0,55 m2-nél nagyobb ablakot automata redőnnyel/rolettával stb kell felszerelni. A világítási rendszert szintén úgy kell kialakítani, hogy dimmeljen, vagyis vegyen vissza a fényerejéből a napsugárzás intenzitásának növekedésekor. Az éppen nem használt helyiségekben kapcsolódjon le a világítás, vagy legfeljebb 20 százalékos fényerővel működjön.

Mint láthatjuk, ezek a követelmények már igényelhetnek kisebb átalakításokat és beruházást, de a jótékony hatás biztos nem marad el.

A cikksorozat következő részében azokat a követelményeket vesszük sorra, amik erősen függnek az épület meglévő adottságaitól és utólag többnyire nehéz rajtuk változtatni. Akik viszont most terveztetnek új irodát vagy költözés előtt állnak, azoknak garantáltan hasznos segítséget fog nyújtani.

Vértesy Móni
energetikai szakértő
MN6 Energiaügynökség

 

 

[:]

További cikkek

Flottaokosan

Elektromos autó és ami mögötte van

A Flottaokosan és a PARKL rendezvénye egy megkerülhetetlen kérdéskörrel, a töltési infrastruktúra kihívásaival foglalkozott. A Graphisoft Parkban lezajlott eseményen, szakértő előadók igyekeztek ezt a témát

Tovább »